|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 17 találat | lapozás: 1-17 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Carp, Matatias 1990. május folyamánAz ötvenes évek elején öngyilkos lett Nagyváradon dr. Nyiszli Miklós, a Mengele boncoló orvosa voltam című dokumentum értékű könyv szerzője. Amikor öngyilkos lett, sokan azt gondolták, hogy Nyiszli nem tudott tovább "együttélni" auschwitzi emlékeivel. Jóval később derült ki, hogy Nyiszli a román hatóságok zaklatása elől menekült az öngyilkosságba. Meg akarta írni ugyanis a romániai zsidóság drámáját. Azokról a vérengzésekről akart írni, amelyeket tagadott minden román. - Ezután olyan könyvek születtek, amelyek tagadták a zsidóüldözést. Ennek egyik fő képviselője Oliver Lustig volt, aki Exceptie? Da, a fost o exceptie! /Kivétel? Igen, kivétel!/ című munkájában hamis képet festett a román politika makulátlanságáról. Ez a hang vált a hivatalos román ideológia alapjává. A romániai zsidóüldözés történetét híven megírta Matatias Carp háromkötetes munkájában /Cartea neagra suferientele evreilor din Romania, 1946 = Fekete könyv. A romániai zsidóság szenvedései/, amely Bukarestben jelent meg. Jellemző a könyv utóélete. A könyvet gyorsan indexre tették. A könyv példányait összeszedték, házkutatások során elkobozták, sőt a román titkosszolgálat emberei ellopták a példányokat a világ nagy könyvtáraiból. Carp ugyanis a valóságról beszélt a román propagandával szemben. Munkájában megállapította: "Ellentétben a legtöbb érintett európai állammal, Romániában annak a 450 ezer zsidónak a szenvedését, akik közül 350 ezret meg is gyilkoltak, nem a német kényszer idézte elő." A besszarábiai és a bukovinai mészárlásokat /1941 júliusában és augusztusában/ kizárólag románok követték el. /Ara-Kovács Attila: Antiszemitizmus és a romániai holocaust. = Erdélyi Magyarság (Budapest), máj. - 2. sz./1993. szeptember 11.A román államiság százegynéhány éves története összefonódik az intézményesített idegengyűlölettel, a legkegyetlenebb és legrafináltabb "etnikai tisztogatásokkal" - mindmáig. Ezért időszerű és mulaszthatatlan Matatias Carp FEKETE KÖNYV-ének /a jelen kiadás alapművének/ megjelentetése - írta a Háromszék, ismertetve Matatias Carp Holocaust Romániában 1940-1944 című, Budapesten újrakiadott könyvét. /Matatias Carp Holocaust Romániában 1940-1944. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 11./ Matatias Carp: Holocaust Romániában Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról 1940-1944 /Primor Kiadó, Budapest/. Fordította Takács Ferenc.1993. október 22.Matatias Carp a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének, majd a Román Zsidók Szövetségének főtitkára volt. Fekete könyv. A romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című négykötetes művát 1946 és 1948 között adta ki Bukarestben. Első kötete a vasgárdisták rémtetteivel. A második a iasi-i pogrommal, a harmadik a Dorohoi megyei, észak-bukovinai, besszarábiai, transznisztriai zsidók megsemmisítésével foglalkozik. A negyedik kötet az észak-erdélyi zsidók deportálásáról számol be. Matatias Carp könyve kevéssel megjelenése után hozzáférhetetlenné vált az olvasók számára. Példányait megsemmisítették, a román titkosszolgálat ügynökei a világ nagy könyvtáraiból ellopták a könyvet. A könyv minden példányát azonban nem sikerült megsemmisíteni. Carp szerint a román fasiszták 300-350 ezer zsidó meggyilkolásáért felelősek. Most Magyarországon megjelent a Mataias Carp Holocaust Romániában. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról - 1940-1944, Primor Kiadó, Budapest, 1993. A könyv az Erdélyi Magyarság Alapítványnál rendelhető meg. A magyar kiadást Matatias Carp első három kötetéből állította össze a fordító, Takács Ferenc. A negyedik kötetet kihagyta a fordító, mert arról már sok történelmi összegzés készült. /Takács Ferenc: Holocaust Romániában. = Élet és Irodalom, okt. 22./1993. november 12.Szász János ismételten szembeszállt a mindinkább hivatalossá váló állásponttal, hogy Romániában nem volt zsidóüldözés. A romániai fasizmus 1940-1944 között Bukarestben, Iasiban, Besszarábiában, Bukovinában, Dorohol megyében, Odesszában és környékén, Transznisztriában mintegy 400 ezer zsidó polgárt pusztított el. Románia zsidóságának észak-erdélyi részét, 121 ezer zsidó polgárt az auschwitzi pokolba hurcolták. A 400 ezres adat nemcsak Matatias Carp Cartea Neagra /Fekete könyv/ című munkájában található, hanem a hivatalos okmányokban /katonai, csendőrségi stb./, a jeruzsálemi Holocaustot tanulmányozó intézet II. kötetében is ez szerepel. A román faji törvények, Goga, Gigurtu és az Antonescu-kormány zsidótörvényei kirekesztették a zsidóságot a társadalomból. /Szász János: Volt-e nálunk zsidóüldözés? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./1993. november 19.Romániában egyre több helyen neveznek el utcákat Antonescu marsallról, az ortodox egyház szentté akarja avatni, Marosvásárhelyen fel akarják állítani a szobrát. Antonescu 1941-ben, Hitler előtt két évvel, meghirdette az Endlösungot. Antonescu ugyanis kijelentette: "Én hiszek a bukovinai és besszarábiai zsidók hivatalos deportálásának fontosságában. A határon kívülre kell őket utasítanunk. Ugyanúgy hiszek abban, hogy az ukránok kiutasítása is megalapozott. Idegeneknek nincs helyük a román földön." Antonescu cselekedett. Romániában több mint 250 ezer zsidót gyilkoltak meg /ideértve a románok által akkor megszállt területeket, Bukovinát, Besszarábiát és Transznisztriát/. Matatias Carp először 1946-ban megjelent könyvében románul, majd magyarul nemrég újból megjelent könyvében román titkos belügyi jelentések alapján 166 ezerre becsülte az 1941-es moldvai pogrom áldozatainak számát. Az Antonescu-perben ismertették, hogy Antonescu parancsára a megszállt Odesszában egy ? 24 román katona halálát követelő ? partizánakció megtorlásául 24 ezer /!/ ártatlan civilt végeztek ki alig egy nap alatt. /Beke Mihály András: Margó. = Heti Magyarország, nov. 19./1993. december 29.Az Erdélyi Magyarság /Budapest/ folyóirat a negyedik éve jelenik meg, állandó létbizonytalanságban. Az első nyolc számot most antológia-formában kiadták. /Erdélyi Magyarság antológia 1990-1991 /Primor Kiadó, Budapest/. Kisebbségtudományi alapműként is forgathatja majd e munkát a kutató és laikus. A másik fontos kiadványuk Matatias Carp Holocaust Romániában című művének újrakiadása. A háború után megjelent könyv valamennyi fellelhető példányát a román titkosszolgálat felkutatta és megsemmisítette. Mindössze néhány példány menekült meg, ennek alapján készült ez a kiadás. /Tamási Orosz János: Erdélyi Magyarságantológia. = Új Magyarország, dec. 29./1994. január 13.Marosvásárhely polgármesteri hivatala leállíttatta Antonescu szobrának felállítási munkálatait /még 1993. októberében/. Ezért a döntésért a Háborús Veteránok Egyesülete beperelte a polgármesteri hivatalt. A megyei törvényszék helyt adott a kérésnek és kötelezte a városi tanácsot, hogy engedélyezze a szoborállítást. A Művelődési Minisztérium is engedélyt adott erre. A törvényszéki értékelés az első hivatalos dokumentum, amely szerint Antonescu nagy politikus volt, aki "megakadályozta a zsidók deportálását". A polgármesteri hivatal fellebbezni fog a döntés ellen. - December 15-én 12 amerikai szenátor nyílt levelet intézett Iliescu elnökhöz, kifejezve aggodalmát amiatt, hogy Slobozián felavattak egy Antonescu-szobrot, az avatáson a kormányt Mihai Ungheanu államtitkár képviselte. Követelik az államtitkár lemondatását, és magyarázatot kérnek Iliescu elnöktől. Ugyanakkor véleményét kérik arról, hogy hasonló akcióra készülnek Kolozsváron, Szatmáron és Pitestin. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 13./ A marosvásárhelyi törvényszék ítélete szerint "akik ellenzik szobrának felállítását, úgy tekinthetők, mint nemzet és országidegenek. Marosvásárhely Ion Antonescu hazájának része, ahol megilleti, hogy szobrot emeljenek tiszteletére." /Új Magyarország, jan. 14./ Kincses Előd kiegészítette ezt a hírt: a Maros Megyei Törvényszék 2625/1993. dec. 10-i ítélete törvénytelen, azt a Vatra Romaneasca alapító alelnöke, Ion Sabau bíró hozta. Az ítélet indoklásával kapcsolatban, hogy Antonescu ellenezte a zsidók haláltáborba hurcolását, Kincses Előd idézi Matatias Carp Holocaust Romániában című könyvének adatait: a román katonaság és rendőrség aktív közreműködésével 340 ezer zsidót pusztítottak el. /Népszava, jan. 17./ Előzmény: 1993. okt. 23,25,30-i jegyzet.1994. március 19.Matatias Carp négykötetes munkájában /Cartea Neagra, Bukarest, 1946./ dokumentumok alapján bemutatta az 1940-1944 közötti romániai zsidóüldözés történetét. Később a hatóságok lefoglalták a fellelhető példányokat, a közkönyvtárakban levőket elkobozták, a magángyűjteményekben levő példányokat ellopták. Fél évszázadon át azt sulykolták nemzedékek tudatába, hogy Románia megmentette a területén élő zsidóságot. Ezzel kapcsolatban a könyv szerzője megírta: az országban nem voltak gázkamrák, krematóriumok. Itt "addig verték az embereket, míg erejüket vesztve kiszenvedtek; betömött szellőzőnyílású vagonokban fojtották meg őket; eladták a kiszemelt áldozatot, /a kijelölteket kilőtték a menetoszlopból, hogy ruhájukat eladhassák/; darabokra vágtak zsidókat, hogy vérükkel a szekerek tengelyét kenjék, és így tovább..." A könyv rövidített magyar nyelvű változata Holocaust Romániában címmel /Budapest, Primor Kiadó, 1993/ megjelent, Takács Ferenc fordításában. A Bihari Napló ebből a könyvből fog részleteket közölni, mert az említett könyv romániai magyar nyelvterületen nem került terjesztésre, továbbá mert erről a tényről szó sem esik Romániában. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 19-20./1996. december 18.Stark András budapesti történész csaknem egy évig tanulmányozta Washingtonban, a Holocaust Memorial Museumban őrzött mikrofilmeken a zsidóüldözések Kárpát-medencére vonatkozó dokumentumait. Az adatok feldolgozását könyvben fogja közzé tenni. Antonescut rehabilitálni akarják, azt állítva, hogy nem engedélyezte a zsidók deportálását. A nálunk fellelhető irodalom szegényes, mondta. Megjelent ugyan magyarul Matatias Carp román hitközségi vezetőnek a háború után írott munkájából egy magyar nyelvű kivonat, de más alapvető könyvek hozzáférhetetlenek. Izraelben megjelent egy tizenkét kötetes munka a romániai vészkorszakról, dokumentumok alapján. Ez az összeállítás nincs meg sem a Széchényi Könyvtárban, sem a rabbiképző könyvtárában. Romániában az Antonescu-éra zsidóüldözése az 1941. jún. 26-27-i pogrommal kezdődött, amely Iasi városában történt és 8-15 ezer zsidó áldozata volt. Antonescu hazudott 1946-ban a népbíróságon, amikor azt állította, hogy nem volt tudomása a iasi-i tömeggyilkosságról. A hadseregnek kiadott parancsaiban maga szólította fel a katonákat a kivégzésekre. 1941-ben történt pogrom Balti, majd Chisinau városban, Odesszában 1941 októberében /ebben a városban 20-30 ezer zsidó áldozata volt a pogromnak. Ezután rendeltek el a zsidók deportálását Transznisztriába. Az Antonescu rezsim idején 330 ezer zsidót öltek meg Romániában. Amint azonban Németország végső győzelme kezdett bizonytalanná válni, Antonescu nem járult hozzá ahhoz, hogy Németországba deportálják a zsidókat. /Neumann Ottó: Dokumentumok a romániai holocaustról. Beszélgetés Stark Tamás történésszel. = Magyar Hírlap, dec. 7., átvette: Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./ A cikkben említett magyar kivonat: Matatias Carp: Holocaust Romániában 1940-1944 - fordította Takács Ferenc.1999. november 1.Okt. 30-án Temesváron jelképes bírósági tárgyaláson nyolc civil szervezet /köztük az Újraegyesítés Nemzeti Mozgalom, a Temesvári Független Ifjúsági Mozgalom, a Vatra Romaneasca és a Ion Antonescu Marsall Liga/ erkölcsileg rehabilitálta Antonescu marsallt és munkatársait. Szerintük az Antonescut elítélő bíróság törvénytelen volt, ezáltal a meghozott ítélet is törvénytelen, erkölcsi szempontból pedig igazságtalan, ezért a per újratárgyalását kérik az illetékes szervektől. A Romániai Zsidók Közösségének képviselőit nem hívták meg a szervezők, mert nem tudták őket telefonon elérni. Vádlók hiányában a marsall elleni vádiratként az Alex. Mihai Stoenescu: Antonescu és a zsidók című könyvét használták, amely 1998-ban a román könyvpiac legkeresettebb terméke volt. Stoenescu könyve szerint a népbíróság törvénytelen fórum volt, ezáltal ítéletei is semmisek, Antonescu 400 ezer romániai zsidót mentett meg azáltal, hogy nem adta ki Németországnak őket. - A temesvári "erkölcsi bíróság" fehérre mosta a véreskezű marsallt. - A román nép ötven éven át nem ismerhette meg valódi múltját, azt tanították, hogy Antonescu "megmentette a romániai zsidókat". Arról hallgattak, Besszarábiában és Bukovinában előrenyomuló román hadsereg szinte teljes mértékben kiirtotta a zsidó lakosságot. Matatias Carp, a romániai holokauszt adatainak összesítője szerint 265 000 zsidó áldozat írható az Antonescu-rezsim számlájára. Itt nem voltak gázkamrák, itt addig verték az embereket, míg minden erejüket elvesztették, vagy eladták a kiszemelt áldozatot (a kijelölteket kilőtték a menetoszlopból, hogy a ruháikat eladhassák), darabokra vágták a zsidókat, hogy vérükkel a szekerek tengelyét kenjék és így tovább" - írta Carp. /Gál Mária: Antonescu erkölcsi rehabilitációja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./2001. január 20.Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés Bukarestben. 1941. jan. 21-től kezdve egészen január 24-ig a felkelők fegyverletételéig ″több tízezres tömeg pusztított, gyújtogatott, lopott és gyilkolt a zsidó negyedekben″ - emlékezett Matatias Carp Fekete könyv, romániai zsidók 1940-1944 közötti szenvedései című - 1946 és 1948 között Bukarestben kiadott - könyvében. Zsidók tucatjait vitték a közvágóhídra, és Jilavába, ahol később meggyilkolták őket. /Hatvan évvel ezelőtt tört ki a legionárius zendülés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./2004. október 13.Gyökeres fordulatot jelent a román politikában, hogy kormányhatározat rögzítette: ezután okt. 9-én emlékeznek meg a Román Holokauszt Napjáról. Hatvanhárom esztendőnek kellett eltelnie a szégyenletes esemény óta, hogy végre legalább egyszer megpróbáljanak szembenézni vele. Okt. 9-e helyett csak 11-én és 12-én került sor megemlékezésekre. Megemlékeznek a romániai holokauszt több mint 400 ezer zsidó áldozatról. Végre kimondják, hogy a transznisztriai események a román történelem szégyenfoltját jelentik. A valódi tényeket már feltárták, papírra vetették, számszerűsítették, adatolták, Matatias Carp könyve, a Holocaust Romániában már a negyvenes évek második felében közkézen forgott, de a román közvélemény, mentegeti és kicsinyíti a menthetetlent. Európában mindegyik ország és nép, mely a zsidók huszadik századi kipusztításában segédkezet adott és részt vett, rátalált a megkövetés és a beismerés valamilyen formájára. Romániának is meg kellett hoznia a döntést. /Cseke Gábor: Mégis holokauszt volt? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./ Romániában okt. 12-én első ízben emlékeztek meg hivatalosan a második világháború idején lezajlott zsidóüldözésről. Ion Iliescu államfő és Adrian Nastase miniszterelnök koszorút helyezett el a Zsidó Kórustemplom mellett. Iliescu a parlamentben elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy a Hitlerrel szövetséges Ion Antonescu marsall kormányzása idején az akkori Romániában és a román közigazgatás alatt álló területeken mintegy 250 ezer zsidót gyilkoltak meg. /Az első megemlékezés Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./ Marosvásárhelyen az 1942. október 9-én elkezdődött bukovinai deportálásokra, illetve arra a hatmillió európai zsidó polgárra emlékeztek, akik hatvan évvel ezelőtt az antiszemitizmus áldozataivá váltak. Az Izsák Márton alkotta Holokauszt-emlékmű előtt Sauber Bernád, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke mondott imát az Auschwitzban, illetve a többi haláltáborban elpusztultakért. Szatmárnémetiben egész napos megemlékezést tartottak a holokauszt áldozataiért. /Holokausztnap: felhívás önvizsgálatra. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2010. augusztus 31.Második bécsi döntés és a magyar bűnök (Hetven éve)Bárki bármit mondhat, az 1938 és 1941 közötti években Magyarország területi gyarapodása igazságos jellegűnek tekinthető, mind történelmi, mind etnikai szempontból. Ennek keretében megegyezéses alapon került sor arra a második bécsi döntésre is, amely az 1920-as trianoni diktátum által Romániához csatolt magyar területek 42 százalékát Magyarországnak ítélte. A visszakerült terület Erdély szegényebb, de magyar többségű régiója volt, míg az altalajkincsekben és iparban gazdagabb Dél-Erdély Románia fennhatósága alatt maradt, mivel az a régió román többségű volt. A bécsi döntés egyértelműen tekintettel volt az etnikai összetételre, bár itt-ott, a határvonalon lehetett volna még magyar településeket — így például Kalotaszeg déli részét—Magyarországhoz kapcsolni. Mivel az új határ útvonalakat és vasútvonalakat is átvágott, így például Székelyföld és Kolozsvár között, ráfért volna némi módosítás, azonban erre nem volt lehetőség, mert e határvonalat egy német—olasz döntőbíróság húzta, és elfogadására, tiszteletben tartására mindkét ország kormánya kötelezettséget vállalt. E határrendezéssel kapcsolatban elfogadható Róna Andrásnak, Teleki Pál közeli munkatársának véleménye: ,,A döntés Erdély nemzetiségi, népsűrűségi, néprajzi, gazdasági és történelmi viszonyainak ismeretében, a »felező igazság« elvére épült.” A döntés jellege Ha az első világháborút lezáró békediktátum alkalmával az önrendelkezés szellemében jártak volna el, akkor bizonyára nem került volna sor a területi revíziókra. Ha valóban igazságos lett volna a trianoni diktátum (1920), akkor engedélyezte volna a népszavazást az elcsatolásra ítélt területeken. A trianoni igazságtalanságra a legjobb példa Székelyföld helyzete, amelynek népét nem kérdezték meg, hogy az önrendelkezési jog alapján akar-e román uralom alá kerülni. A több mint félmilliós székelymagyar népet, amelynek számaránya a történelmi Székelyföldön jóval nyolcvan százalék fölött volt, megillette volna a független államalapítás joga. Ha elfogultság nélkül mérlegeljük e kérdést, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez számukra indokoltabb lett volna, mint az enyhe román többségű (53,8 százalékarányú) Erdélynek Romániához való csatolása. Ha a nagyhatalmak a történelmi igazságosság szellemét követik, és arra (is) gondolnak, hogy az igazságtalan békediktátum újabb háború forrása lehet, az utódállamokat széles körű autonómiák biztosítására kellett volna kötelezniük az uralmuk alá hajtott népcsoportok egyenjogúságának garantálása végett. A területi önkormányzatok létrehozására lett volna lehetőség Erdélyben, mert itt is találunk túlnyomóan román és túlnyomóan magyar többségű régiókat. A románok lakta Alsó-Fehér, Fogaras és Hunyad megyéből román, a székely megyékből magyar autonóm tartományt lehetett volna szervezni, míg a vegyesen lakott területeken vegyes nyelvű közigazgatási régiókat. Románia azonban a becsületes nemzetiségpolitika helyett az erőszakos beolvasztás, románosítás politikáját alkalmazta, kikényszerítve a magyar kormányzatok területi revízió melletti elkötelezettségét. Az első bécsi döntés alkalmával, 1938-ban visszakerült Magyarországhoz a 87 százalékban magyarlakta felvidéki határsáv, majd 1939-ben a többségében ruszin- és magyarlakta Kárpátalja, 1941 tavaszán Délvidék magyar többségű területei, a Duna-Tisza köze. Észak-Erdély magyar többségű területei, köztük Székelyföld, a történelmi Magyarország egyik legmagyarabb régiója a második bécsi döntés után, 1940. augusztus 30-án egyesült Magyarországgal. Mindezek ismeretében megállapíthatjuk, hogy 1938 és 1941 között Magyarország nem idegen területeket szállt meg, hanem saját ezeréves nemzeti területeiből kapott vissza magyar többségű régiókat, és ez enyhítette Trianon igazságtalanságát. E területek visszakövetelése jogos és igazságos jellegű volt. Horthy Miklós Nem szabad elítélni Magyarország politikai vezetését, valamint a hat nyelvet kitűnően beszélő Nagybányai Horthy Miklós kormányzót, amiért az igazságtalan trianoni békediktátum semmissé nyilvánítását, felülvizsgálatát követelte. Ennek lényege az volt, hogy békés úton állítsák helyre a történelmi magyar állam területi egységét, és ha ez nem lehetséges, akkor szerezzék vissza a túlnyomórészt magyarlakta területeket. Horthy Miklós kormányzót a magyar többségű területek felszabadításáért illik még ma is lefasisztázni és ,,lovas tengerésznek” csúfolni. A kommunista csőcseléknek és az utódállamok politikai elitjének a kormányzót lejárató propagandája annyira sikeresnek tekinthető, hogy Szent István napján e sorok írója azzal szembesült, Horthy nevének hallatán még Székelyföldön is elhalkul a magyar emberek beszéde. Érdekes, hogy ez egy kirándulás szervezése idején történt, és szó sem volt politikáról, csak egy megjegyzésről, arról, hogy a Horthy-időben készült el a Sepsiszentgyörgyöt Erdővidékkel összekötő (Középajtán átvezető) megyei út, mivel az 1940-es új határ elvágta az Előpatak irányába haladó, Észak-Erdéllyel összekapcsoló útvonalat. Megdöbbentő, hogy az átlag magyar ember alig hallott arról, Horthy az Osztrák―Magyar Monarchia győztes tengernagya volt. Kevesen tudják azt is, hogy Ferenc József osztrák császár és magyar király szárnysegédje, olyan régi vágású, konzervatív politikus volt, aki talpig becsületes úriemberként szolgálta hazáját és népét. Horthy kormányzó az 1918-as összeomlás utáni káoszban talán az egyetlen olyan magyar politikus és katona, aki meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén az erőforrásaitól és területének 71,5 százalékától megfosztott Csonka-Magyarország újjászervezhette gazdasági, társadalmi és kulturális életét. Tér hiányában csak egyetlen példát említek, éspedig azt, hogy a háború után néhány évvel a magyar pengő Kelet-Európa legstabilabb pénzévé vált. Mivel vádolható Horthy Miklós, hogy nevének hallatára még ma is sokan megremegnek? Már említettem, a legfőbb bűne a magyar többségű régiók visszaszerzése volt, ezért illik a tudatlanságban nevelt magyar embereknek szidalmazni őt. A magyar területek visszaszerzését sokan azért tartják hibának, mert ezzel magyarázzák Magyarország háborúba sodródását, a zsidóság egy részének a kiirtását, a háborús magyar veszteségeket, a nemzetiségek elnyomását. Nos, az alábbiakban mindezekre igyekszünk választ adni. Holokauszt Amíg a magyar társadalom közgondolkodásában a holokauszt közismert, addig a román társadalom alig vesz tudomást róla, mivel a román népben nem alakították ki ,,a bűnös nemzet” érzését. Magyarországon a holokauszt kérdését legtöbbször az európai összefüggés-rendszerből kirángatva ismertették, azt sugallták, hogy a magyar népet nagyobb felelősség terheli, mint másokat. A magyar médiában ritkán mondták el, hogy a zsidóság kiirtása majdnem egész Európában kiterjedt. A magyar zsidóság szenvedésének ecsetelésekor nem hangsúlyozták kellőképp, hogy deportálásukra 1944. március 19-e után került sor, amikor a náci Németország megszállta Magyarországot, és azt a németek által ellenőrzött bábkormány vezette. Még mindig vannak olyanok, akik a zsidóság sorsáért Horthyt hibáztatják. Amíg ,,a magyar bűnöket”, a zsidóság tekintélyes részének deportálását a magyarság fejére olvassák, addig Romániában a népesség jelentékeny része még ma is úgy tudja, hogy Ion Antonescu marsall, a román állam háború alatti diktátora nemzeti hős és a zsidók megmentője volt. Mindezt akkor, amikor a zsidók mészárlása Romániában, és nem Németországban kezdődött. Romániában a szuverén román állam hadserege senkitől nem kényszerítve, Antonescu marsall parancsára mészárolta le az észak-bukovinai és transznisztriai zsidók többségét, majd a szovjet hadi sikerek hatására megszervezték kitelepítésüket. Annak ellenére, hogy az 1946 és 1948 között Bukarestben megjelent, Matatias Carp által írt dokumentumkiadvány dátumhoz, településhez kötötten tárgyalja a román holokausztot, a román nép nem szembesült a történelmi tényekkel, mert e kiadványok már a megjelenés után hozzáférhetetlenné váltak. ,,Példányait megsemmisítették, a kommunista rezsim korifeusai még attól sem riadtak vissza ― írja Takács Ferenc ―, hogy ügynökeikkel ellopassák a könyvet a világ nagy könyvtáraiból.” Ennek ismeretében érthető, hogy a háborús bűnös Antonescu tiszteletére az 1990-es években miért avattak szobrokat, miért neveztek el utcákat, tereket, intézményeket. Az utóbbi évtizedben ― nemzetközi nyomásra ― némileg változott a helyzet, a román politikai vezetés arra kényszerült, hogy mérsékelje az egyre erősödő Antonescu-kultuszt, és elfogadja a román holokauszt tényét. Románia végül 2003-ban kénytelen volt vizsgálóbizottságot felállítani a holokauszt körülményeinek feltárására. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetésével működő bizottság megállapította, hogy a háború alatt az akkori Románia területén 270 000 román és ukrán zsidó vesztette életét. Bár Bukarestben holokausztemlékművet is felállítottak 2009 októberében, mégis úgy tűnik, még mindig átszövi a közgondolkodást az, hogy a magyarok gyilkolták halomra a zsidókat, míg a románok megmentették őket. E sorok írója is reméli, hogy soha többet nem fog megismétlődni népek, népcsoportok kiirtása, bántalmazása csak azért, mert más a kultúrájuk, vallásuk és nyelvük. A történelmi múltat el kell fogadni úgy, ahogy volt, és tudni kell: nincsen bűnös nemzet, de van bűnös állampolitika, és voltak bűnös személyek is. Horthy, akit a németek szintén deportáltak, sokáig védelmet biztosított a magyarországi zsidóságnak, és tulajdonképp nevéhez a zsidók százezreinek a megmentése fűződik. (folytatjuk) Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. szeptember 3.Csűrdöngölő, spanyolcsizmábanItt toporgunk, tipródunk a trianoni döntés kilencven és második bécsi döntés hetven tonnája alatt fejenként. Önjelölt vagy választott politikusaink pedig szöszmötölnek a konfrontáció meg a tolerancia szemétdombján, míg a magyarság ellenségei hasmánt feküdve markolják a földet, mint(ha) a magukét. A román meg a szlovák vinnyogott, amikor a magyar lakta területek egy történelmi villanásnyi időre visszakerültek eredeti történelmi helyükre. Vannak tömegével, akiknek a második világháborúról csak a zsidóüldözés és gyilkolás jut eszükbe. Hadd vegyek ki néhány tényt, gondolatot a Matatias Carp könyvéből! Míg Európa minden sarkából Magyarországra menekültek, mentsvárba az üldözött zsidók, a fasiszta Románia a tébolyig menő gyűlölettel végezte a legembertelenebb munkát, puszta kézzel, késsel, golyóval és tűzzel — még Hitler előtt. 1941. június 29-én és 30-án a rendőrök, román és német katonák Iaşi-ban, a rendőrkapitányságon, az utcákon és a házakban megöltek néhány ezer zsidót... A vérfürdőt túlélt 4400 férfit koncentrációs táborba irányították... A vagonokból 12 óra és 20 kilométernyi út után 1194 holttestet raktak ki. A Vasgárda 6 000 000 lejt kapott azért a zsidóktól, hogy csituljon a tömegmészárlás. Nem sorolhatjuk a számadatokat, közel 300 000 zsidót öltek le minden német kényszerítés nélkül Romániában, már a háború előtt és annak legelején. Most a televízióban el-elcsukló elégedettséggel hallgatják a betáplált agyúak, hogy a román történész magyarul mondja ugyanazokat a marhaságokat Észak-Erdély visszacsatolásának kapcsán, amit mondtak minden elődjei. Ne feledjük, az egyik erdélyi magyar párt ismét kormányon van, a demokráciának csúfolt rendetlenségben föl-föltoluló magyar üldözés közepette. A párizsi Trianon kócerájban egykoron összeült, tájékozatlan nagyhatalmi szolgák a döntés másnapján már beismerték, hogy Európában ilyen (olyan) igazságtalan döntés még nem született, mint 1920-ban, Magyarország felosztásával. Időnként kényszerítenek bennünket ezzel vagy azzal azonosulni, ettől vagy attól elhatárolódni. Az Európai Unió viszont ma sem hajlandó tudomásul venni, hogy egy nemzetet, a magyart üldözik s ítélik lassú pusztulásra olyan politikusok, szlovákok meg románok meg szerbek, akik tisztességes demokráciában — bármely égtájon — közvécét sem pucolhatnának. Soroljam a neveket? Tudja mindenki, s azt is tudja, hogy utánuk békésen csörtetnek, sorukra várva, az utódok. És miről papolunk itthon, és mi mindenről hallgatunk? Beleszámítva Magyarországot is, ahol a bukott, lealjasodott pártok Fidesz-diktatúráról, egypártrendszer veszedelméről és neofasizmusról ugatnak. Ott áll Románia kirakatában Európa-szerte a kormány magyar tagsága, színesben. A magyarság idekinn fehér-feketében, megfogyva s megtörve. A remény nem fogy, az erőnk igen-igen megcsappanva. Ennyit itt és most a spanyolcsizmáról. Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. január 26.Rostálnák az emlékezést isNos, ha így haladunk, felsőbb vagy oldalvási parancsra meg kell rostálnunk az emlékeinket is emitt, az összefércelt Romániában. Itt is. El kell felednünk végleg és bukaresti parancsra Ady versét, versgondolatát, hogy „lehajlok a szent humuszig”. Mert ugyebár számunkra nem lehet szent ez a föld, az a föld, ha már nem a miénk. És meg kell ám parancsolnunk az úgynevezett érzetemlékezetnek a rostálást. Mert ha lehajolok bekapcsolni egy gombnyomással a számítógépemet, az izommozgás „emlékezik” a számtalan lehajlásra, milyen mélyre illetve milyen magasságig kell cselekedni... Nekünk a mellékelt ábrák szerint olyan Nyirő Józsefre szabad(na) emlékeznünk, akkor is, ha minden sorát olvastuk, amilyen megfelel a romániai zsidó föderációnak. Nyirő soha életében nem írt le egyetlen sort sem a zsidók ellen. A Gyergyószentmiklóson tervezett megemlékezés ellen mégis fölsorakoztak az ostobák, akik Nyirőről semmit sem tudtak azon kívül, amit Frunda György tejtestvérük világgá üvöltött 2012 májusában, megakadályozván (ő is) a nagy író hamvainak itthoni eltemetését. Kis senki, nyavalyás talmi emberek ma ismét magukhoz hasonló közepesre törpítenék bennünk is Székelyföld és népe szerelmesét, Nyirőt, hulljon! És megint nem a férgese hullna! Földübörögtek hát a törp(öv)ék, vackorkák az édes körtövék között, ám szerencsére a Hargita táján a hatóság ezúttal eltanácsolta a férgesét. Megemlékeztek Tompa László költőről és Nyirő Józsefről. Illesse tisztelet Borboly Csabáékat! Azért érdekes, hogy ezek a törpék egyetlen szóval sem említik sosem a romániai zsidómészárlást, holott az itteni zsidó, Matatias Carp világosan és adatszerűen megírta, hogyan ölték, égették a zsidókat Iași-ban (Jászvásár), Bukarestben, másutt, százezerszám, pedig nem volt az ország német megszállás, parancs alatt, mint Magyarország 1944 márciusától... Miért nem emlékeznek erre is, arra is? Érdekes, nem? Czegő Zoltán Székely Hírmondó Erdély.ma, 2015. október 23.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-banNéhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott! 1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor. A nagyváradi diákmegmozdulás A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!) A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük! A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára! Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba. Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.) Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.” A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték: (…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre. Tófalvi Zoltán (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 12.Fáj, ha csitul a halál?Nem kell óvatosan közelítenünk a területi autonómia fogalmához, nem robban az. 1952 és ’68 között sem robbant, csak elolvadt a román fajgyűlöletben még az is, ami volt benne. Hamarább robban a Marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó, de szerintem inkább szabad szófolyás) nevű lap, s abban az egyik gyutacs, Lazăr Lădariu. Képtelen, szinte hamisíthatatlan képzelményeiből idéznék, s nem csak az alacsony vérnyomásúak kedvéért. Azt mondja őkelme, hogy 1952-ben „néhány magyar és két zsidó kérte” csak a magyar autonómiát Romániában. Továbbá – és itt már derűsebb az ő román történelme! – a szinte világbíró Sztálin „az autonómiát azon román politikusok megbüntetésére rendelte el, akik harcoltak a sztálinizmus ellen”. Hát nem hercig?! Aki élt akkoriban, emlékezhet, milyen őrjöngve dicsőítették Romániában a kommunizmust. A Román Kommunista Párt megalakulása oltári szentség volt a sztálinista román kommunizmusban. Fiatal egyetemista korunkban mondotta nekünk a Bolyai Tudományegyetem professzora Kolozsváron, Kohn Hillel: miként rendíthette meg a párt megalakulása a földet, hiszen 1924-ben négyen voltunk a tagjai mindössze! Románia Hitler első csatlósai között volt, megtámadta délről a Sztálin vezette Szovjetuniót, Hitler ígéretei fedezékében. 1944-ben, amikor már biztos volt Hitler legyőzése, titkon átállt Sztálin oldalára a hírhedt augusztus 23-án. Lám, alakul a sztálinizmus ellensége! Lădariu magyar neveket sorol, akik ki akarták űzni a románokat a Magyar Autonóm Tartományból. Érdekes, akik békésen szántottak, iparoskodtak, tanultak és tanítottak magyarokként, azok Brassóföldvárra kerültek, a haláltáborokba, a Regátba a Duna-csatornához, börtönökbe. Ki merészelt szólalni?! És azt is a mellünkre írja az újságot és a román történelmet megíró Lădariu, hogy „a Magyar Autonóm Tartomány tüske volt Európa szívében”. No, és a többi autonómia Európában, és a sok többi „állam” egymás mellett ugyanott? Nem vitázom, csak iskolakezdés előtt mutogatom a történelemkönyveket és íróját. Hadd véssem ide és nemcsak figyelemkeltés, de a derű kedvéért is, hogy ez a ládányi Lădariu fölrója minapi cikkében (augusztus 12.), hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla annak idején a román kormányban Koszovó függetlenségére szavazott, az összeomlott tákolmány Jugoszlávia szomszédságában. Lădariu ezt kétségbe ejtő szándékkal említi: hogy létezett ez?! „Ne felejtsük Kalota Köztársaságot, melyet a fasiszta Kós Károly hozott létre…” Lehet köpni és nevetni. Kós, a jeles író, műépítész – fasiszta emitt! És a jellegzetes politikáról: Hitler után Sztálinhoz (!) fordult Románia 1945-ben (nyílván: a győztesekhez dörgölődzvén a koncért), hogy „Románia szeretné ismét a saját határain belül érezni magát”. Mármint vissza Észak-Erdélyt. Micsoda ősrégi román határ! Hát nem? És ide még egy csattanó a ládányiból, Lădariutól! „Székelyföld nincs is, Székelyföld a magyar autonómia kozmetikázott változata.” Napóleon mondotta Talleyrand-ról (1754–1838), kora egyik legnagyobb politikusáról, hogy ő a leghűségesebb áruló. Lădariu újságíró azzal fenyeget bennünket, hogy a románoknak nem szabad felejteniük. Én azt remélem, hogy nem felejtik el azt a rettenetes népirtást, amit elműveltek német segítség nélkül a zsidók ellen, 1940–44 között. (Lásd: Matatias Carp romániai zsidó könyvét: Holokauszt Romániában, 1940–1944.) Talleyrand mondotta azt is, hogy a Bourbonok semmit se felejtettek, és semmit se tanultak – mármint a saját történetükből. Amúgy nem akarom bántani hírét-nevét az elhunyt Bourbon Anna címzetes román királynénak, aki sosem volt román királyné, hiszen a Román Köztársaság kikiáltása (1947. dec. 30.) és Mihály – már csak exkirály– eltávozása után fél évvel ment férjhez Mihály volt királyhoz. Kegyeletsértés ne essék, én kérem. Emlékezzék, s tanuljon a román politika, nem árt az. És nem annyira bonyolult, mint külön történelmet összehazudozni piramis magasra. Az autonóm tartományunk idején valamennyit csitult a magyarok irtása, kiüldözése, megöletése. Csitult. Nos, ez fáj MA a gátlástalan cikket és történelmet hazudó Lădariuknak. És még egyszer Talleyrand-ról! Ő volt egyben a lefizethetőség atyamestere, persze, távol Romániától. Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-17
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
